Csukás István (1936) költő, író

Kisújszálláson született egy nehéz sorsú kovácsmester nagyobbik fiaként. A háború után egy zenetanár biztatására, anyja akaratából jelentkezett az akkor alakult békés tarhosi zeneiskolába: hegedűművész akart lenni. Később mégis a jogi egyetemre jelentkezett, majd egy idő után átment a bölcsészkarra, de bölcsész tanulmányait sem fejezte be 1956 után.Törzshelye lett a Hungária Kávéház, és ekkoriban jelentek meg első versei; írásaiból, irodalmi segédmunkákból élt, a Fiatal Művészek Klubjának vezetője volt, majd 1968-tól 1971-ig a Magyar Televízió munkatársa, 1978-tól 1985-ig a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó főszerkesztője volt; azóta szabadfoglalkozású író. Az 1960-as évek közepén Kormos István biztatására fordult a gyermekirodalom felé. Eddig közel száz kötete jelent meg itthon és külföldön. Olyan halhatatlan mesefigurákat teremtett meg az elmúlt negyven évben, mint például Mirr-Murr, Pom-pom, vagy Süsü, a sárkány. Ezeket a figurákat a gyerekek főként rajz- és bábfilmekből ismerhették meg, több ifjúsági regényéből pedig sikeres tévéfilm készült. 1975-ben a hollywoodi X. televíziós fesztiválon a Keménykalap és krumpliorr című játékfilm megkapta a fesztivál nagydíját és Az Év Legjobb Gyermekfilmje címet is.

 

Főbb díjai

József Attila-díj (1977, 1987), Andersen-díj (1984), Déry Tibor-díj (1989, 1995), A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének Életműdíja (1996), Kossuth-díj (1999), Budapest díszpolgára (2011), Prima Primissima díj (2011).

Visszatért húsz kiló

Visszatért húsz kiló Csukás István,
szuszogva töltjük ki a nadrágot.
Mivel is köszöntsem, a cukrot nem szeretjük,
férfinak meg nem szoktak adni virágot.

Sört emelek hát, most már úgyis mindegy,
faggatom fölénnyel, mivel ő a kisebb:
hol jártál testem szabad, csavargó része,
milyen ördögöt féltél és milyen istent?

Milyen angyal dajkált és milyen álmot
sugdosott a vakon elenyésző sejtek
csillagporként szállongó tömegébe, s üres
zsebébe milyen világűrnyi Hiány rejtett?

Mert semmi sem történik véletlen,
kicsi s nagy ugyanaz távcsőnek két vége -
mindegy, hogy melyik felén leskelődünk,
belelátunk szorongva Isten kiürült szemébe.

Ilyen volt születésem? S ilyen lesz, mondd,
ilyen egyszerű s könnyű majd a halálom?
Nem vissza-visszatérő részletekben, egyszerre
tűnünk el, s ásít még egy utolsót a hiányom.