Müller Péter Sziámi

A magyar alternatív kultúra meghatározó egyéniségét már gyerekkorában körbevette a kultúra, mivel nevelőapja Müller Péter író, akitől magába szívta a nyelv és a filozófia szeretetét. Talán kevesen tudják Sziámiról, hogy filmrendezői diplomája mellett bohóc és cirkuszrendező szakon is végzett. De emellett egy rádiós szerkesztő-riporteri, és egy magyar-francia szakos diploma is a zsebében lapul. Filmforgatókönyv írói, rendezői, kreatív munkái mellett a legnagyobb hírnevet a Sziámi együttesnek köszönheti. Müller Péter szövegei, és zeneszerzőtársa, Gasner János sajátos, megkötésektől független zenéje alapozta meg zenekaruk sikerét. Közös számaik, például Ha előrelátó csecsemő lettél volna , Nem bízhatsz senkiben , Kicsi, kicsiszolt kő a magyar alternatív zene jelentős darabjai. A Sziámi együttes megalakulása óta jó néhány tagcserén átesett, többször teljesen átalakult. Gasner János 2009-es halála után Müller bejelentette, hogy a szerzőtárs halálával a Sziámi zenekar, mint olyan, megszűnt létezni. Azóta saját, teljes nevén, illetve 2012-től az ...AND FRIENDS formációval lép fel.

"Alapjáraton költő vagyok, csupán szokásom dalszerűen írni." - nyilatkozta magáról Müller Péter Sziámi. Februári vendégünket elsősorban mint dalszövegírót faggatjuk majd arról, hogy hol húzódik a határ vers és dalszöveg között.

Albumok

  • Látom, ha hiszem (2014)
  • Az Isten álljon meg (2007)
  • fogjad már meg! (2005)
  • A zene egyen meg (2001)
  • Egyszerű Teremtés (2000)
  • Illa-berek (1997)
  • Egy Vagy Egy Se (1996)
  • Tapasztalat (1995)
  • Olyan vagy!!! (1994)
  • Dervistánc (1994)
  • Belépek egy helyre (1993)
  • Mr Pornowsky előkerül (1993)
  • Testből testbe (1992)
  • Sürgős reinkarnáció (1990)
  • Ha... (1989)
  • Maraton (1986)
  • Demó Törökbálint (1986)
  • Antisztár (1985)
  • Mária evangéliuma, (1991)

Díjai

  • Erzsébet-díj (1992, dráma kategória)
  • Budapestért díj (1994)

Nem szeretném, ha szeretnétek

Nem szeretném, ha szeretnének
a gonoszok és ostobák,
barátok helyett sose tűrnék
pár cinkost, party-mostohát.
És utálnám, ha szeretnének
a pökhendien önteltek,
kik kegyosztóként dobnak koncot
lekvárból fölkent jöttmentnek.
És megtiltom, hogy szeressenek,
akikben nincs is szeretet,
csak dobálóznak hűlt szavakkal, érzelegvén egy keveset.
És kérem, ne nagyon szeressen senki,
mert tőlem pénzt remél,
úgyis mindenem odaadnám,
nem szeretetért: ingyenért.
Akit bántottam, ne szeressen
megvert kutyaként engemet!
Bocsásson meg a gazdijának,
elég, ha ennyit megtehet.
Könyörgöm, tényleg ne szeressen az a szegény,
kit nem tudok, mert elfutok zavarba esten,
hisz őt szeretnem nem jut ok.
És meg se próbáljon szeretni,
akinek nem megy könnyedén,
aki nem bír velem nevetni
szánkázván rosszkedvünk telén.
Az pedig végleg ne szeressen
akinek kell rá apropó,
aki tisztelve kedvel, látván,
hogy nem vagyok tán naplopó.
Csak az szeressen versem végett, ki olvasta és érti is,
s a lelke mélyén
még felörvend,
"Lám, verset írt a vén pisis!"
De rosszul esne, ha szeretne,
akinek kevés ez az ének.
maradnék inkább számkivetve.
Nem szeretném, ha szeretnének.