home


A fiatal színművészek vezette kurzusokon a kreatív színpadi jelenlét - tanulható módszereken nyugvó - alapelemeit lehet majd elsajátítani. Továbbá, hogy miként kell viselkedni közönség előtt, felolvasni műveinket, kérdésekre válaszolni stb. A vers és novella előadás-technikai fogásait is gyakoroljuk (ritmus, légzés, hangsúlyozás, kiejtés). Dramatizált játékokat is játszunk, esetleg saját művekre fűzve fel, illetve Jókai Mór életéből kiválasztott epizódot dolgozunk fel dialógus és játék formájában. Olyan hasznos ismeretekre lehet tehát majd szert tenni, amelyek az élet bármely területén az előnyötökre válhat.

Tanárok

Háda Fruzsina színművész

Az Ady Endre Gimnázium drámatagozatának befejezése után az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi karán diplomázott. A KÁVA kulturális műhely stúdiójában színházi nevelést és drámapedagógiát tanult. Jelenleg színészként és drámatanárként dolgozik. Többek között a Sajátszínház társadalmi színházi projektjeiben, a Nyitott Körben, a Bohócok a láthatáron és a KV társulat, valamint a Táp színház előadásiban játszik.

 

Tóth János Gergely színművész

A Kaposvári Egyetem Művészeti Karának Színművész szakán tanul, a kaposvári Csiky Gergely Színház és a budapesti székhelyű Nézőművészeti Kft. előadásaiban játszik. Szerepelt a Sohavégetnemérős című zenés nagyjátékfilmben is.

 

Kocsis Anna Dorka pedagógus

Általános iskolásokkal és középiskolásokkal foglalkozik gyógypedagógusként, készségfejlesztő, élmény- és drámapedagógiai foglalkozásokat tart csoportoknak. Művészetterápiában, drámapedagógiában és pszichológiában képződött, nyaranta rendszeresen táboroztat gyermekeket.